2021.08.01.

Öt fantasztikus nap, három tanulható, kézműves szakma, és sok-sok csodálatos ember - röviden ez várt bennünket a Búzavirág Alapítványnál.
Régi álmunk válhatott valóra ebben az évben, azzal, hogy fiataljaink eljutottak Vámosújfaluba a Búzavirág Alapítvány kézműves táborába. Összesen kilencen voltak olyan szerencsések, hogy belekóstolhattak a "búzavirág" életbe, megismerhették az ott élők mindennapjait, megtanulhatták és gyakorolhatták mesterségeiket, sőt együtt játszhattak és szórakozhattak. A napi 6 órás foglalkozások során a vesszőfonás, a szőnyegszövés és a kerámia készítés rejtelmeibe avatták be a résztvevőket a kiváló mesterek, akik többsége szintén látássérült, vagy egyéb fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű. Az öt nap során szabadidőnkben próbára tehettük magunkat a "Láthatatlan labirintusban", edzhettünk a kondiparkban, kirándultunk együtt Széphalomra, és a "Tekergő" biciklivel is körbetekertük a falut nap nap után.
A táborozók nem csak az általuk készített termékeket hozhatták magukkal a tábor végén, hanem a vendéglátók szeretetét, segítőkész példamutatását, és pozitív élet szemléletét.
Jó volt velük, jó volt náluk! Köszönjük Búzavirág Alapítvány!
Köszönjük azoknak a kedves támogatóknak is, akik személyi jövedelmadójuk egy százalékával támogattak bennünket, ugyanis ezt az öt napot is az Ő segítségükkel tudtuk megvalósítani!