2021.08.29.
Ilyen még nem volt! Példátlan összefogás!
Meleg nyári délután volt. Nagymama és unokája most is együtt ütötték el az idejüket. A fiú legtöbbször a zenélésben leli kedvét, és a leghőbb vágya, hogy rengeteg embernek zenélhessen. A Nagyi, aki éveinek számát meghazudtolóan aktív és fáradhatatlanul igyekszik újabb és újabb ötletekkel színesíteni unokájának életét, ma egy érdekes ötlettel állt elő: „Szervezzünk egy mulatságot kisfiam, ahol te fogsz zenélni!” Így kezdődött valahogy a Buji Jótékonysági Vak Koncert története. A nagymama fontosnak érezte, hogy megmutassa másoknak is, milyen érzés lehet sötétben élni, és szemmel nem látni a mi színes, gyönyörű világunkat. Az Ő unokájának ez nem adatott meg. A meseszerű történet a mi nagyink szorgalmas és kitartó munkájával, a sok-sok segítőkész buji ember és jószívű barát, ismerős, sorstárs, képviselő, lelkész, művész példaértékű összefogásával folytatódott. Béres Károlyné Ilike – a mi nem mesebeli, hanem igenis valóságos és nagy szívvel megáldott nagyink - augusztus utolsó szombatján megvalósította álmát. Teljes sötétségben és átérzéssel hallgathatta a Közösségi házban összegyűlt népes közönség a gyönyörű zenéket, a hegedűszót, a csodálatos énekeket, és verseket. Szíveket melengető, emlékezetes este volt, ahol Munkácsi Anita színművésznő, Nagyidai Gergő színművész, Dénes József nyugalmazott lelkész és a hegedű mestere, kedves felesége Dénes Erzsébet, Prokopp Katalin és Harkály Gyuláné óvodapedagógus varázsolta el műsorával a nagyérdeműt. Az egy órányi sötétség után aztán „lőn világosság”, de nem mindenki számára. Lehel Miklós álma is valóra vált, ugyanis éjfélig tartott a mulatság, ahol Ő szolgáltatta a talpalávalót, mint DJ Miki. Ehhez a felszerelést és a hangosítást a Bujért Közösen Egyesület biztosította. A helyszín a Buji Önkormányzat két képviselőjének köszönhető, a pogácsát és innivalót maga a polgármester, a süteményeket a Buji cukrászda, míg a rengeteg tombola felajánlást a falu lakossága, az ismerősök, barátok és jószívű emberek hordták össze. Az est folyamán 301.500 Ft összegű adomány gyűlt össze, amiért Nagyi háláját már a helyszínen kifejezte, azonban szeretné ha ez az „igaz mese szárnyra kelhetne”. Az est bevételét a Fiatal Fogyatékkal Élők Otthonáért Egyesület javára ajánlották fel annak reményében, hogy ezzel is segíthetik azt a célt, amit az egyesület kitűzött: lakóotthont építeni és nyugodt jövőt biztosítani – például Mikinek és sorstársainak. Ezúton is köszönjük mindenkinek aki hozzájárult az est sikeréhez! Vigyétek hírül, „ez nem szimpla buli volt, hanem egy Vak koncert! – ilyen még nem volt sem Bujon, sem máshol!”